2016. január 2., szombat

Túrázás

2015. 12. 30.

Hegyen-völgyön a Bakonyban

Angival, Petivel és Attilával egy hegyvidéki túrázásra indultunk. A Ugod feletti részeket barangoltuk be elég rendesen, egy egész napos kiruccanásra sikeredett.
Legelőször a nemrég épült kilátóból néztünk körül. Nagy örömünkre már nemcsak a tegnapi ködöt, hanem a napfényben úszó tájat is láthattuk.


Az erdei séta változatos erdőket hozott. Legfőképp szép bükk állományokban koptathattuk bakancsainkat, de emellett cseres-tölgyesek, éger-ligetek, nyíres, kőrises foltok is tarkították a terepet.
Éger-liget

Szurdokerdő

A zárt erőnek megfelelően találkoztunk a hely madárvilágával. 3 egerészölyv repkedett erdőfelújítások felett, a belső részeken 1 fekete harkályt, 2 kék galambot sikerült megfigyelni. A vadállomány is bemutatkozott. 12 dámvadat, ill. 17 gímszarvast figyelhettünk meg, hol közelebbről, hol távolabbról - bár inkább az utóbbi volt a meghatározó.
Egerészölyv (Buteo buteo)

Gímszarvas-rudli (Cervus elephus)


Kiérve az erdőperemi részekre karszt-erdő jellegű állományok, ill. ültetett fenyvesek uralták a tájat. Jóval melegebb karakterű erdőkép. A napkorong' eltűnés előtt még kismadár fotózásba kezdtünk. 100 feletti fenyőrigó-csapat, 10 egyedet számláló sárgafejű királyka-banda; és ami a legérdekesebb 1 búbos cinege. Életemben először találkoztam eme fajjal, így bőszen próbáltam kihasználni a helyzetet:
Fenyőrigó (Turdus pilaris)

Búbos cinege (Parus cristatus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése