2015. április 1., szerda

Szélmező

2015. 03. 29.

Réceles Szélmezőn

Régóta terveztem már, hogy kilátogatok ebbe az igazi nádországba'. Régen jártam már erre, utoljára januárban. Akkor még hó fedte a tájat, jég borította a vizeket; főleg kismadarakkal találkoztam. Ám most már itt a tavasz, elkezdődött az igazi arculata kirajzolódni a lápnak.
Szóval bőszen forgathattam a fejem mind a sétálgatás, mind a megfigyelőpontokból való nézelődés közepette.
Legalább 6 barázdabillegető szaladgált az utakon, kisebb csapat őszapó keresgélt a nádasban. Hangosan szóltak a csilpcsalpfüzikék, de az emberi fülnek kellemes dallamot meg-meg törte a szajkók rikácsolása.
A tavi élet is felélénkült. 2 nyári lúd rebbent fel a tóról egy horgász mellett, szárcsák menekültek hangos locs-pocs'csal a nádfalakba. Az egyik ösvény melletti gyékényesben 1 bütykös hattyú küzdött'. 1 bölömbika jellegzetes hangját hozta az enyhe Ny-i szél, melynek segítségével 1 bíbic is a lencse elé került. Megjöttek már a nagy kócsagok is.

Bütykös hattyú (Cygnus olor)
Bíbic (Vanellus vanellus)

Nagy kócsag (Egretta alba)

Az igazi látnivalót azonban a récék jelentették. Ahogyan a tó mögötti rétről betekingettem a nádországba, récefajok megfigyelése lett az első számú napirendi pont. 200 feletti csörgő réce, kb. 50 egyedszámot mutató böjti réce, jó pár tőkés réce, 5 barátréce és szintén 5 kendermagos réce kapott szárnya a barna rétihéják segítségével.

Csörgő réce (Anas crecca)

Böjti réce gácsér (Anas querquedula)

Tőkés réce (Anas plaryrhychos)

És ugye a barna rétihéják. Szépen sorba foglalják a revírjeiket, kiruccanásom során 4 párt látcsövezhettem meg. Többek között olyat is megfigyelhettem, amikor kér hím csapott össze, és egészen a tettlegességig fajult a dolog. Érdekes megfigyelés számomra.
Tojó

Barna rétihéja hímek (Circus aeruginosus)

A továbbiakban nekiindultam az É-i területeknek, egészen a tőzegbányáig. Útközben lekukkantottam még, a nemrég kialakított horgász-stégekhez. 1 jégmadár repült tova, és 2 vörös gém emelkedett a magasba jöttömre. Egerészölyvek termikeltek a magasban.
Az bányatavakon ismételten volt látnivaló. Szépen kisütött a nap, így hát kényelmesen és nem utolsó sorban megelégedve spektíveztem. 16 kormorán szárítkozott a tőzeghalmokon, a sekély vízben 9 erdei cankó kutatott. A nyílt vízfelületen csörgő-, böjti-, tőkés-, kanalas és kendermagos récék úszkáltak. 


Tömeg...

Kavalkád'

A kiruccanásra szánt idő végeztével visszafelé indultam a kocsihoz. Remek pár órát tölthettem ismét a szabadban, nem is beszélve arról a pár száz méterről, melyet végül fülemülesitke dallamok közepette sétáltam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése