2014. december 30., kedd

Balatoni madarászat

2014. 12. 21.

Balatoni madarászat

Egy kis tervezés, összebeszélés és már indulhattunk is a Balatonra. Alexal és Csabival közösen egy egész napos, téli madármegfigyelést terveztünk a Balaton északi partján, Tihanytól-Balatonalmádiig.
Első állomásunk a félsziget csücske, a Rév. Általában mindig rengeteg madarat töltenek fel erről a területről, így hát fajokból most sem volt hiány. A szeles, de mégis napsütésben gazdag időben nekiálltunk nézelődni, kihegyezve a dolgot a téli madárvendégeinkre. A Balatonhoz hűen rengeteg tőkés réce, dankasirály, sárgalábú sirály, szárcsa, kormorán úszkált a hullámok között (e kijelentésemhez hűen ezeket a fajokat többször meg sem említem). 

Gyülekezet

A nézelődés közepette azért volt más madár-vendég is, amit közelebbről megnézhettünk magunknak. Több mint 60 kerceréce, 1 barátréce gácsér, és 4 kontyos réce tojó úszkált az öbölben. A vöcskök között 25 búbos-, és 2 kis vöcsköt sikerült felismernünk.
Kormorán (Phalacrocorax carbo)

A következő állomás a Belső-tó. Az igazat megvallva először nem igen akaródzott a meleg, de inkább szélmentes tulajdonságokkal bíró kocsit elhagyni. De azért mégis kínoztuk magunkat! A fejünket "elfújó" szélben kibotorkáltunk a tópartra, majd könnyes szemmel a spektíveinkbe néztünk: én balról, Csabi jobbról kezdve fürkészte a vízfelületet. Ő nyert: nagy bukók; 6 hím, 2 tojó. Új faj a listánkon.
Nagy bukó (Mergus merganser)

A további kocsikázás közben a félsziget mellett egy szélcsendes, és nem utolsó sorban madárban bővelkedő helyre figyeltünk fel. Kényelmesen megálltunk és elkezdtünk nézelődni. A szokásos fajokon túl, 1 kis bukó hímet ringattak a hullámok a kerceréce tojó, és 3 kontyos réce mögött. Itt is több búbos vöcsök úszkált a szárcsa-hadak közepette; de Csabi ismét remekelt: első feketenyakú vöcskünket Ő vette észre.
Feketenyakú vöcsök (Podiceps nigricollis)

A Tihanyi-félszigetet elhagyva Balatonfüredet céloztuk meg. A Tagore-sétányon, ill. a stégen sétálgattunk, nézelődtünk pár ember társaságában. Sajnos itt is a "szokásos" balatoni madarak mutatták meg magukat. A dankasirályok mellett, kb. 30 viharsirály úszkált a vízen; miközben mi a lúdalkatúakra figyeltünk. A sok tőkés réce társaságában feltűnt 2 angol tőkés réce is; mint utána olvastam egy inváziós faj, egyre jobban terjeszkedik. Emellett a pár példány mellett, még több is tartózkodott a Füredi-partoknál, de befogásuk folyamatban van. A récék másik képviselője az a 4 kontyos réce volt, melyet már közelebbről is szemügyre vehettünk. Meg kell még említenem 4 bütykös hattyút is, ezek is "hozzátartoznak".
Angliai tőkés réce

Tőkés réce pár (Anas platyrhynchos)

Dankasirály (Larus ridibundus)

Bütykös hattyú (Cygnus olor)

Kontyos réce tojók (Aythya fuligula)

Csopak, strand.
Bátran kijelenthetem a legpozitívabb helyszín volt a kiruccanásunk során. Szép, napsütötte, szélmentes parton sétálgathattunk; ahol nem zavart meg minket túl sok két-, és négylábú földön járó élőlény. De ellenben sok madár tartózkodott a környéken. A kiemelendő fajok között megemlítem a 2 kis bukót, és a távolról, pár perc erejéig megfigyelt örvös bukó tojót.
Ezután Balatonalmádi, Káptalanfüred, majd Alsóörs partvidéke következett.
Túl sok extra-faj nem mutatta meg magát, bár akadtak a napra nézve azért újdonságok. Almádiban 1 jégmadár ült ki az egyik póznára (Alex örömére); 1 karvaly tett gyors látogatást, de a mindig "sipítozó" dankák' gyorsan elüldözték. Mint mindig itt is megfigyelhettünk kercerécéket (az én legnagyobb örömömre).

Alsóörs strandján szintén sok kercerécével és kontyos récével hozott össze a madarász-szerencse; de -kimondva, kimondatlanul- a búvárokat azért még vártuk. Azóta is várjuk őket...
Kerceréce tojók (Bucephala clangula)

Dankasirály (Larus ridibundus)

A nap végezetével bátran összegezhetek:
  • 29 madárfajt került fel a megfigyelt fajok listájára
  • ebből 3 (számomra), az "Új faj" kategóriába tartozik (Nagy bukó, Örvös bukó,      Feketenyakú vöcsök)
  • a négy leggyakoribb faj: Tőkés réce, Szárcsa, Dankasirály, Kormorán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése