2020. június 26., péntek

Szélmező júniusban

2020. 06. 12.

Júniusi szélmezei nézelődés

Hosszabb kihagyás után sikerült kijutni madarászni is kicsit. Nikivel Szélmezőt és környékét választottuk a nézelődés helyszínének, így munka után, egy kellemes délutánt töltöttünk a tőzegtavak környezetében egészen az esti besötétedésig.
A gyepeken nyári ludak legelésztek, a már anyányi fiatalok között feltűnt a március óta itt tartózkodó, sérült szárnyú nagy lilik. A récék főleg elbújva vannak jelen a területen, azonban pár átrepülő példány a szemünk elé került: cigányréce, üstökös réce, tőkés réce. 5 kis kárókatona repült egyik tóról a másikra, nagy kócsagok és vörös gémek szálltak még a kék égen. A nádi kismadarakat éneklő nádi sármányok, foltos és cserregő nádiposzátáknádi tücsökmadarak, függőcinegék jelentették. Vadgerlék búgása' adta a folytonos monoton hangulatot. A légtérben pár ragadozómadár is megjelent. Egerészölyvek keringtek, zsákmányt hordtak a barna és hamvas rétihéják. A nap utolsó mozzanata, egy érdekes találkozásé lett. Hazafelé tartva az egyik töltésen 1 nyuszttal kereszteztük egymás útjait: ő az erdőbe, mi pedig Pápára vettük az irányt.

Nyári lúd (Anser anser)
Nagy lilik (Anser albifrons)
Barna rétihéja (Circus aeruginosus)
Függőcinege (Remiz pendulinus)
Nádi sármány (Emberiza pusilla)
Hamvas rétihéja (Circus pygarcus)
Nyuszt (Martes martes)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése