2018. április 9., hétfő

Nagyacsádon

2018. 04. 06.

Kismadarak közt

Az általam csak "Ligetnek" nevezett részre sétáltam ki bő 1 órácskára. Sajnos eléggé erős északi szélt fújt, túl sok madárra nem számítottam. Ha mégis beleakadok egy-két szárnyas jószágba, azok úgy is a bokrok közt lesznek. Így hát nekiveselkedtem a területnek. Rögtön 3 őzre lettem figyelmes, amik a kiszemelt liget mellett legelésztek. A szelem jó volt, így szépen rájuk is cserkeltem kb. 30 méter távolságra; ám ekkor hirtelen 1 mezei nyúl ugrott fel "alólam". Elriasztva az őzeket. Pech!
Őzes hangulat

Szépen figyelgettem tovább. Az egyik nyárfán felfedeztem egy varjúfészket, amit vörös vércse pár foglalt. Nem is időztem alattuk sokat; majd visszatérek ha a felcseperedő ifjak már kirepültek. Az egyik kidőlt fatörzsről 1 zöld küllő rebbent tova, az erős szélben 2 tőkés réce kapott szárnyra az egyik belvízfoltról. A bokrok, fák között madárdaltól lett hangos a környék. Citromsármányok, zöldikék és erdei pintyek énekeltek magasan az ágak közt; a talajon fekete és énekes rigók keresgéltek. Széncinegék, kék cinegék és barátposzáták bujkáltak a bokrokban. Szépen virágba borultak a cseresznyeszilvák, bár az elképzelt "hófehér virágok közt éneklő kismadár" fotója nem született meg.


Nappali pávaszem (Aglais io)

Erdei pinty (Fringilla coelebs)


Kék cinege (Cyanistes caeruleus)

Barátposzáta (Sylvia atricapilla)

 A madarak közben persze figyelgettem a lában alá is (kivéve ugye a nyuszi!). 
A kora tavaszi növények viszonylag sok faja felfedezhető, még az ilyen leromlott területen is. Érdemes nyitott szemmel járni, közben le-lehasalni a fűbe...
Sárga tyúktaréj (Gagea lutea)

Napraforgó kutyatej (Euphorbia helioscopia)
Borostyánlevelű veronika (Veronika hederifolia)

Perzsa veronika (Veronika persica)

Kucsmagomba faj (Morchella sp.)

Mozaik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése