2015. november 5., csütörtök

Őszi madarászat

2015. 10. 25.

Barangolás Pápa-környékén

Ha már ősz, akkor ideje nézegetni a vonulókat is. Így aztán Angival, Petivel és Csabival elhatároztuk körülnézünk a környéken. Halastavak, lucernaföldek.
Első állomásunk 8 óra környékén a Nórápi-halastó. A napokban lehalászták a tavat, így a meder kitűnő terület a vonulásban megfáradt vándoroknak. Mindezeknek megfelelően nagy számban, 60 feletti egyedet számláló nagy kócsag-csapat, pár szürke gém keresgélt az pocsolyákban, megosztva a terepet 12 dankasirállyal. A partimadarak közül 20 nagy póling, 1 pajzsos cankó, 2 havasi partfutó tartózkodott a területen.


Nagy kócsag (Egretta alba)

Nagy póling (Numenius arquata)

Következett Kispodárpuszta. Elméletileg itt is lehalászták a tavat - a nyomok erről árulkodtak - viszont a Bittvának köszönhetően ebből semmi sem látszott. A vízen 11 kontyos réce, sok tőkés réce, 3 barátréce, 3 fütyülő réce; búbos vöcskök, szárcsák, kormoránok úszkáltak. Felettünk több csoportban nyári ludak-nagy lilikek húztak tova'. A levegőben több egerészölyv, (kiemelve 1 világos színezetű példányt); karvaly és dankasirály keringett. 2-3 jégmadár kergetőzött a nádszálak takarásában; mi a bokorsorokra is figyelgettünk. 1 erdei szürkebegyet szúrt ki Csabi, miközben Petivel ökörszem-fotózásra adtuk a fejünket. Megmutatták magukat a téli vendégek is: 1 nagy őrgébics, 40 fenyőrigó repült a távcsöveink elé.

világos színváltozatú Egerészölyv (Buteo buteo)
 
Ökörszem (Troglodytes troglodytes) 
 
Nagy őrgébics (Lanius excubitor)

A nézelődés befejezése után egy közeli lucerna táblához igyekeztünk. De még mielőtt elhagytuk a tavat, várt még rénk meglepetés. Peti 1 átszíneződő hermelint, Csabi pedig 1 rézsiklót szúrt ki. Lelkesen nekifogtunk a fotózáshoz:
Hermelin (Mustea erminea)
 
Rézsikló (Coronella austrica)
 
Ezután következett a ragadozók megfigyelése. 25 egerészölyv, 2 kékes rétihéja, 2 gatyásölyv, 4 karvaly.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése