2021. június 18., péntek

Június

 2021. 06. 06.

A Marcal-völgyben

A nyári napokat Csabival összebeszélve kezdtük meg a Marcal-völgyben. Egy hosszabb délelőttöt töltöttünk szeretett folyónk Veszprém megyei oldalán, természetvédelmi munkával egybekötve természetesen a  kirándulást.
Az első jelenet még a kocsiból ért menet közben. Az egyik frissen bálázott lucernatáblán egy leereszkedő nagy madárra lettem figyelmes. Csupán a kocsiból ki'fényképezve került fel a memória kártyára 1 subadult rétisas.
Rétisas (Haliaeetus albicilla)
A következő megállót szintén egy rétisas-találkozás reményében iktattuk be. A medence egyik rétisas fészkére néztünk rá, hány fióka nevelkedett fel idén. 1, már-már anyányi, a kirepüléshez közel álló madarat sikerült megfigyelni.
Rétisas (Haliaeetus albicilla)
Végül egy magasan lévő megfigyelőpontról pásztáztuk a környéket. Gyurgyalagok, búbosbankák tűntek fel körülöttünk. A ragadozókat egerészölyvek, barna rétihéják és vörös vércsék jelentették. Persze a megfigyelőhelyet úgy választottuk ki, hogy az ismert hamvas rétihéja revírre is rálássunk. Sikeres is lett az akció. Pontosabban észleltük, hogy a pár hete regisztrált fészek helyétől közel 150 m-re arrább költöztek a madarak. Szerencsére  a kaszálások nem veszélyeztetik ezt a helyet sem, de a hamvas'ok mindig tudnak meglepetéseket okozni...
Parlagi pityer (Anthus campestris)
Kék búzavirág (Centaurea cyanus)
Mocsári kosbor (Anacamptis laxiflora)
Csermelyaszat (Cirsium rivulare)
Éti csiga (Helix pomatia)
...jelenet...
(u.i.:"Egyetlen állat sem sérült meg a forgatás során")
Virágkáka (Butomus umbellatus)
Őz bak (Capreolus capreolus)
Pipacs (Papaver rhoeas)
Hamvas rétihéja megfigyelés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése