Nagypirit határában
Csabival túl vagyunk egy továbbképzésen, melyet szombaton az MME-központjában tartottak nekünk, mint a "Kezdő madarász leszek" című projekt megyei előadóinak.
Vasárnap már terepen voltunk. Nem az Egyesületi munka miatt, csupán a saját szórakozásunkra. Ilyenek vagyunk!
A Nagypirit-Kispirit alatti Marcal területeket néztük át, hiszen ha ilyentájt valamit szeretne látni az ember errefelé, itt érdemes keresgélni. Rengeteg víz van a területen, és szerencsére ennek megfelelően madár is. Ugyan a récefélékből csak tőkés és csörgő récéket láttunk, viszont a vadlibák mind a három gyakori faja képviseltette magát, kb. 1500-as egyedszámban. Óvatosan a pihenő vadlúd-csapat közelébe tudtunk osonni, ezáltal alaposan átnézni a főleg vetési lúdból álló tömeget. Sajnos ritkább fajt, ill. nyakgyűrűs példányt nem szúrtunk ki közöttük.
A belvízfolt környékén keresgélt még 50 bíbic, köztük 12 pajzsos cankó, valamint 3 seregély. A távolban 2 daru ácsorgott; miközben felettünk 2 vörös vércse keringett a szürke égbolton; valamint 1 héja suhant át alacsonyan a réteken.
A nap zárásaként átgurultunk a Kemenesmihályfa alatti belvízfolthoz. Szépen bevonza a madarakat ez a kis kiterjedésű terület. Tartja a 3 bütykös ásólúd magát a belvízfolthoz, bütykös hattyúból 6 példányt számláltunk. 30 bíbic itt is ácsorgott a parton, de mi a mélyszántáson pihenő vetési lúd - nagy lilik csapatra figyeltünk inkább...
Vasárnap már terepen voltunk. Nem az Egyesületi munka miatt, csupán a saját szórakozásunkra. Ilyenek vagyunk!
A Nagypirit-Kispirit alatti Marcal területeket néztük át, hiszen ha ilyentájt valamit szeretne látni az ember errefelé, itt érdemes keresgélni. Rengeteg víz van a területen, és szerencsére ennek megfelelően madár is. Ugyan a récefélékből csak tőkés és csörgő récéket láttunk, viszont a vadlibák mind a három gyakori faja képviseltette magát, kb. 1500-as egyedszámban. Óvatosan a pihenő vadlúd-csapat közelébe tudtunk osonni, ezáltal alaposan átnézni a főleg vetési lúdból álló tömeget. Sajnos ritkább fajt, ill. nyakgyűrűs példányt nem szúrtunk ki közöttük.
A belvízfolt környékén keresgélt még 50 bíbic, köztük 12 pajzsos cankó, valamint 3 seregély. A távolban 2 daru ácsorgott; miközben felettünk 2 vörös vércse keringett a szürke égbolton; valamint 1 héja suhant át alacsonyan a réteken.
Nyári lúd (Anser anser)
Vetési lúd (Anser fabalis) és Nagy lilik (Anser albifrons)
Daru (Grus grus)
Vörös vércse (Falco tinnunculus)
Pihenő vadlúd csapat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése