2022. július 10., vasárnap

Fészkelésellenőrzés

  2022. július 7.

Hamvas rétihéja fészkelésellenőrzés

Pünkösd után most sikerült csak visszajutni a megtalált hamvas rétihéják fészkeihez. A védelmi munka során nyomon követjük a fészekaljak állapotát, azok sikerességét. 

Ezen a csütörtöki napon egy 2 páros kolóniához indultam ki, melyet egy késő délutáni zápor előzött meg. Kiérkezésemkor már az egyik pár a levegőben repkedett, melyek az ottlétem alatt kétszer is beetettek a fészekre. A tojó sokat tartózkodott a fészek környezetében, vadászgatott, ücsörgött. A szöcske és pocok jelentette táplálékot a tojó gyorsan a fiókáknak vitte, majd rövid, fészekben töltött idő után ismét a környéken repkedett, vagy pihent. Ebből arra következtethetünk, hogy a fiókák már kellően nagyok, így nem kell túlságosan "bábáskodni" felettük.
A másik, szomszédos pár tagjai közül csak a tojóval találkoztam. Rövid találkozás volt, hiszen kevés szinkronrepülés után száraz fészekanyagot szedett össze, hogy ezzel is komfortosabbá tegye az eső áztatta fészket. Valószínű itt még tojásokat rejt a földön lévő fészek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése