2015. október 29., csütörtök

Dámbarcogás

2015. 10. 23.

Ünnepi dámbarcogás

Angival és Petivel tartva nekikészülődtünk az Ugod község feletti Bakonynak. Ha október, akkor dámbikák, azaz barcogás. Petiék már pár éve járnak a környékre hallgatózni, idén is velük tarthattam.
A napsütéses-párás időben nekiindultunk a domboknak-hegyeknek. Az egyik magasabb pontról remek kilátás nyílt a környékre. Egerészölyvek köröztek a magasban, és nagy meglepetésünkre közel 30 holló körözött körülöttünk. A szép fények, háttér ellenére mégsem sikerültek annyira a képek. Ízelítőként azonban:


Holló (Corvus corax)

A mászkálások közepette megálltunk gyönyörködni is kicsit. A kislevelű hársak, nyárfák arany-sárga színbe; a vadkörték, barkócaberkenyék vörösbe öltöztették az erdőt. Kismadarak jöttek-mentek: süvöltőket, házi rozsdafarkúakat, cinegéket, őszapókat, sárgafejű királykákat figyeltünk meg. A harkályok is szép számmal előrukkoltak. Kis, közép, nagy fakopáncsok, zöld küllők reppentek tova', vagy éppen hallatták hangjukat.
Őszapó (Aegithalos caudatus)

Az egyik ilyen pihenő során meghallottuk a kiszemelt "áldozatok" hangját. Nászhangját. Barcogó dámbikák kórusától éledt fel a környék. Egy régebbről ismert barcogóhelyhez igyekeztünk. De csak szépen, óvatosan. Ilyenkor nem is a bikáktól kell félni, inkább a tehenek szúrják ki hamarabb az embert. Szóval csúsztunk-másztunk, és már a tetthelyen is voltunk: 3 bika és 5 tehén. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy lecsengőben volt már a barcogás. De élménynek felejthetetlen volt így is.
Dámbika (Dama dama)

Barcogó-hely

Remek napot tölthettünk el a Bakonyban, mindig van mit látni; és nem utolsó sorban, mindig van miben gyönyörködnie az embernek a Természetben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése