2015. augusztus 13., csütörtök

Kispodárpuszta

2015. 07. 30.

Kispodári meglepetések

Egy kis megváltozott programom után, hirtelen felindulásból kilátogattam a Kispodárpusztai-halastóhoz. A tóhoz való sétálás közben rögtön 1 őzbak fogadott. Nyugodt ügetésben haladt tőlem pár tíz méter távolságban.
Őzbak (Capreolus capreolus)

Amikor először megláttam a tavat, túl sok jót nem reméltem: épp etettek a tavon, motorcsónakkal; eléggé felzavarva ezzel a környéket. De gondoltam mindegy is, ha már itt vagyok várok egy kicsit. Szerencsémre hamar távoztak az illetékesek, így hát szépen lassan felélénkült a környék.
A tó felett füsti és molnárfecskék vadászgattak; a környező fákra 6 nagy kócsag gallyazott fel. Átrepült 2 szürke gém, a nádasból lassacskán előbújtak a szárcsáktőkés récék. Viszonylag sok, több mint 20 búbos vöcsök mutatkozott meg; mindeközben leereszkedett a víztükörre 6 barátréce. A levegőben 1 dankasirály, és 6 fattyúszerkő keringett. A szerkők igazán jó fotóalanyoknak bizonyultak, hiszen gyakran szálltak tova' a zsilip közelében:
Fiatal madár

kifejlett Fattyúszerkő (Chlidonias hybridus)

Ezek után gyorsan felgyorsultak az események. Miközben a szerkőket fotózgattam besiklott D-felől 1 fekete gólya. Leszállt a Bitva mellé; megpróbáltam becserkelni, de nem engedett túl közel. 
Fekete gólya (Ciconia nigra)

Mikor visszaértem a zsiliphez, furcsa buborékokra lettem figyelmes alattam. Szóval türelmesen kivártam a buborék-labirintus végét. Természetesen látni semmit sem lehetett, de a nád elkezdett zörögni mellettem. Aztán szépen előtűnt a nádból egy hosszú test. 1 vidra. Felbaktatott a töltésre, gondolom a leeresztő csatornába igyekezett. Szelet kaphatott, mert pár másodperc erejéig szimatolt, majd gyorsan vissza a nádasba. Egy kis várakozás aztán már ismét a vízben is volt. Rövid időn belül egy kisebb hallal a szájában kiült egy vízbe dőlt nád-kévére. Élménydús találkozás, gyorsan vége is lett; amilyen rejtélyesen jött, ugyanúgy távozott...
Vidra (Lutra lutra)

Megelégedetten nézelődtem tovább. Az erdő felől 2 egerészölyv siklott be a tó fölé; egyszerre megérkeztek a rétihéják is. 1 barna rétihéja hím támadta az ölyveket, 2 fiatal is fel-lambadázott' a nádból. 
Ekkor ismét váratlan dolog történt. Pár méterre tőlem 1 jégmadár nézte ki magának az egyik nádszálat. Gyorsan, de megfontoltan fókuszáltam; és kattogott a fényképezőgép:
Jégmadár (Alcedo atthis)

16 óra magasságában elkezdtem összepakolászni. Búcsúzásképp 1 bütykös hattyú bújt elő a nádasból. Ismét körbelátcsöveztem a tavat, megnyugtató volt látni azt a nyugodtságot, amely a természetből áradt. A végszót 1 fiatal énekes nádiposzáta jelentette, megszületett a búcsúkép is.
Énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése