2014. június 26., csütörtök

Nagyacsád-i határban

2014. 06. 07.

A falu határában

A megváltozott körülmények miatt főleg ki kellett szellőztetnem a fejem. Szóval elhatároztam sétálok egy jót a falu környékén: ebből a kis sétából közel 3 órás, "megállás-nélküli" fotós-túra lett.

A meleg idő miatt főleg a kismadarak mozogtak a területen, de ők is inkább az árkokat szegélyező bozótosban keresgéltek. Így a cserregő nádiposzáták, 1 nádirigó éneke mellett fel-felhangzott 2 sárga billegető rövid csippantása is. A távolban 1 egerészölyv körözött, átrepült 1 kakukk, a vetés széléből fürjek eresztették tova "pity-pal-aty"-ukat.
Miközben virágfotózással voltam elfoglalva, az egyik kukoricásból egy őzsuta váltott ki 2 gidájával. Azonban a takarásnak hála, nem sikerült értékelhető kép róluk.

Tarka koronafürt (Coronella varia)

Terjőke kígyószisz (Echium vulgare)


A későbbiek folyamán megnéztem megérkeztek-e már a gyurgyalagok; idén is kb. 7 pár költ a közeli területen. Itt továbbá 2 pár örvös galamb, ill. 1 pár vadgerle húzott át, miközben egy felém közeledő mezei nyúlra figyeltem. Ahogy közelebb szerettem volna osonni hozzá; sikerült felzavarnom egy fácán-családot: 1 tyúk, ill. kb. 8 csibe repült el a szélrózsa minden irányába:
Gyurgyalag (Merops apiaster)

Fácán (Phasianus colchicus)

Hazafelé indultam. A szokásos útvonalon haladva egy kisebb belvízfoltot, legalábbis csekély maradványát fedeztem fel. Ahogy közelebb értem a 2 bíbic egyszerre figyelmeztette a környéken tartózkodókat jelenlétemről. Szóval bíbic-rajongás közepette folytattam utamat, egészen a mama házáig...


 Bíbic (Vanellus vanellus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése