Kis-Séd mentén

2013. 07. 30.

Tölgyes

A Kis-Séd mentén elég változatos a környék, egyik oldalról a Tölgyes-erdő, túl-onnan pedig mzg.-i területek határolják.
Most, hogy vége az aratásnak gondoltam körülnézek erre is, hátha akad valamilyen ragadozó-madár a környéken. A falutól (N.acsád) 45 percnyi gyalogútra lévő erdőt, sikerült 30 perc alatt megközelítenem, hiszen a learatott, búzatáblákon kitűnően lehet rövidíteni.

Kis csalódás ért azonban, mivel semmilyen érdekesnek tűnő madarat nem láttam.

A különböző táblákban kisebb-nagyobb gazos foltok maradtak (a tavaszi nagy esőzések teljesen feláztatták a talajt, és így a gépek nem tudtak rámenni, megművelni azt), melyekből fürjek, mezei pacsirták, illetve tengelicék szóltak. 
Gyakorlatilag az egyetlen madárfaj amit láttam, azok a seregélyek voltak. Óriási csapatokba verődnek, meglepik az árokpartokon magányosan álló nyárfákat, és onnan; úgymond portyázni indulnak. Nincs válogatás: kukorica-tábla, búzamező, napraforgó vetés.

Seregély (Sturnus vulgaris)

Az erdő szélén a növényzetet vizsgálva szinte le sem lehetne tagadni, hogy itt a száraz, aszályos augusztus. Az elszáradt füvek, virágok mind azt jelzik már vége a júniusi üde gyepszőnyegnek. Olyan növények jelennek meg, melyek már a szeptember hangulatát idézik elő bennünk:

• Őszi vérfű (Sanguisorba officinallis)
  Alapvetően egy vizesebb életteréhez alkalmazkodott gyógynövény. Messziről észrevenni, és felismerni; az akár 1 m magasságot is elérő szárán, 2-3 cm-es vörös virágok tömött fejecskékben nyílnak.

• Kökény (Prunus spinosa)
  A mindenki által jól ismert növény virága-termése is meghatározó látvány. A tavasz nem múlhat el az árokpartokban fehérre öltözött bokrok- , az ősz pedig a bíbor-fekete bogyók látványa- nélkül. A termést sok vad szívesen fogyasztja, ám emberi fogyasztása csak késő ősszel, kora télen ajánlott; mivel a dér-csípte bogyók ekkor a legízletesebbek.

Madármegfigyelés közben a legjobb taktikák egyike, egy helyben maradni és várni. Erre tökéletesen megfelelnek a környék magaslesei. Csakhogy mindegyikkel van egy probléma: darázs-veszély!
Ahogyan többen is tudják, elég rosszul reagálok egy-egy darázscsípésre (nyaralások, osztálykirándulások), így a kb. 6 megnézett magaslest messziről elkerültem. Nem véletlenül...

Szóval lentről, a fűben ülve nézelődtem.

Egyszer csak valami motoszkálni kezdett mellettem, kb 50 m-es távolságra. Az avarpaplanon keresztülvágva, már az útszéli aranyvesszősből hallatszottak a zörejek. Aztán csönd lett. Egy fej tűnt elő a bozótból. Moccanni sem mertem, hisz csak a fényképezőgép volt a "takarásom". Ám a kis jövevény nyugodt léptekkel áthaladt előttem az úton, egyenesen a lekaszált patakparthoz. Inni jött.

Így hát idén megvolt a második őzgidás találkozásom is!

Még megkerültem az egész erdőt, de pár kismadáron - a gyors, hangtalan repülés, és a sűrű növényzet miatt számomra meghatározhatatlan fajok - nem láttam mást. 

Kiérve az erdő kellemes árnyékából, sikerült felreppentetnem egy fácántyúkot, melyet egy kakas is követett; így mire a szememhez emeltem az eddig vállamon nyugvó keresőt a tyúk után kutatva-fókuszálva, a kakas szállt a látótérbe:

Fácán kakas (Phasianus colchius)

A túra végeztével elégedetten mentem hazafelé, hiszen ha ragadozót nem is, de őzgidát már a magaménak tudhattam a memóriakártyámon. (Ekkor még nem sejtve, hogy nem ez lesz az aznapi egyetlen gida-fotó!)

A poros úton haladva az egyik mélyedésben egy nagyobb kupac leborult búzát, illetve pár üres mák-gubót találtam. Kész is a csendélet: