2022. július 31.
Marcal-menti nézelődés
A Marcal környékére indultam. A nyári 27°C-ot a napsütés keltette életre, azonban az erős, késő délutánra viharossá fokozódó szél megnehezítette a kiruccanást. 9 órától 16 óráig terepeztem aznap.
Hamvas rétihéjákat lestem főként. A medencei 5 ismert revírt kutattam fel. Az egyik 2 páros fészkelőhelynél beigazolódott a gyanú, meghiúsultak a fészkelések. A szárazság miatt sok rétet lekaszáltak, olyanokat is, melyek évek óta géppel járhatatlannal bizonyultak. Mondjuk a kaszálásoknak volt pozitív hozadéka is: 1 második éves kígyászölyv vadászgatott az egyik ilyen rét felett. Átautóztam a töltésen a másik ismert fészekig. Szerencsére itt megmutatkoztak a hamvasok'; a hím táplálékot dobott át a tojónak, mely azt a fészekbe dobta. Tehát a fiatalok még nem repültek ki, de közel állnak hozzá. A lényeg, hogy megvannak!
A Pápához legközelebbi helyszínen lestem még a rétihéjákat. Itt vált viharossá a szél, és mivel nem mutatkoztak kutatott madaraink, hazafelé indultam.
A szél miatt kevés madár, és pár kép készült csak.
|
tavalyi hamvas rétihéja fészkelőhely, idén pár száz méterrel arrább költöztek a madarak |
|
a Marcal-medencében jellemző a magas aranyvesszőben (Solidago sp.) történő hamvas rétihéja fészkelés; ezen a Solidago's folton fészket foglaltak a madarak, vsz. félreértés miatt azonban lekaszálásra került a terület |
|
a Marcal-medence egyetlen szikfoltja |
|
mezei üröm |
|
fehér szamárkenyér |
|
hamvas rétihéja tojó |
|
réti füzény |
|
kígyászölyv |
|
egerészölyv |
|
gyurgyalag |
|
hód károkozása a kukoricaföldeken a folyó mentén |
|
a Marcal |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése