2025. augusztus 5.
Szélmező, egy nádas titkai
Feleségemmel a délutáni kikapcsolódást Szélmező környékén terveztük. Meleg volt, napos, szélcsendes idő - mi mást tehettünk volna(!?) bementünk a fülledt nádországba'.
A nádasok közötti vízfelületek több madárfajt tartottak először szemeink elől rejtve, de próbáltuk alaposan végignézni a társaságot. Legtöbben az éppen nyári tollruhában lévő tőkés récék voltak, őket a helyi nyári lúd családok követték egyedszámban (kb. 150 madár). 4 bütykös hattyú, 3 kanalas réce és 3 cigányréce mutatkozott még meg. 15 szárcsa jelentette a "feketék" seregét, eme színcsoporthoz 3 nagy kárókatona érkezett meg. A levegőben barna rétihéják: 2 fiatal madár hangjára lettünk figyelmesek, melyek apjuktól kéregették az uzsonnát, biztosan ők is eme nádrengetegben keltek ki a tojásból. Pár egerészölyv és 1 juv. rétisas siklott be fölénk. Gyurgyalagok 50-es csapata, füsti és molnárfecskék, több száz seregély kavargott a levegőben. 11 bíbic és 6 sárga billegető került még fel a listánkra. Talán a "legritkább", vagy legalábbis a legritkábban látható madár melynek örültünk 1 elreppenő kis vízicsibe volt.
A szárnyas jószágokon kívül nézelődtünk a talajon is. A nádas-magassásos élőhelyen a területre jellemző növényekre akadtunk, köztük a védett mocsári csorbókára.
Tehát pár növényfotóval zárul most ez a poszt.
.JPG) |
nádország' |
.JPG) |
fiatal rétisas |
.JPG) |
nagy kárókatona |
.JPG) |
nyári lúd |
.JPG) |
széleslevelű békakorsó |
.JPG) |
mocsári csorbóka levele |
.JPG) |
és virága |
.JPG) |
réti füzény |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése