2015. június 20., szombat

Nagyacsád

2015. 06. 06.

Takácsi út

Sajnos nagyon rég voltám már ezen a területen, így hát ezen a szombaton szakítottam rá egy órácskát. Az igazat megvallva meleg is volt, erős napsütés, ebéd utáni időpont; szóval sem igazi madarászós, sem igazi fotózós dologra nem lehetett számítani. No azért nézzük az eseményeket:
Az "Akácos" mellett végig haladva már messziről hallatszott az erdőben keresgélő seregélyek jellegzetes hangja. Az erő fehér eperfa termésit csipegetik, persze közben össze-összeveszve. Ezek után még a seregély-téma mellett maradva egy régi, ismert odút néztem még meg. Idén lakott volt. Jártak bőszen etetni a szülők. Nem is zavartam tovább.

Az erdőben aztán ismételten összetéveszthetetlen hangok fogadtak. Egy nagy csapat őszapó repkedett ide-oda. Már kirepültek a fiatalok is, így hát bőven volt azért mit fotózni.
Seregély (Sturnus vulgaris)


Őszapó (Aegithalos caudatus)

Az erdőből kiérve megérkeztem a "Fügyészhez". Az árokban 1 nádirigó hallatta strófáit, ill. sikerült beazonosítani 2 énekes nádiposzátát, szintén az énekéről. Továbbá 2 tövisszúró gébics vadászgatott, de valamiért nem sikerült jó kép egyikről sem. 

Az utolsó állomás a szokásos magasles volt. Az út két oldalán erősen felnőtt már a növényzet, a nád; így inkább az ég felé figyelgettem. A levegőben 2 egerészölyv keringett, a semmiből 1 citromsármány hím ült ki az egyik akácfára.
A magaslesről 2 bíbicre lettem figyelmes a szántóföld közepén, miként próbált elkergetni 1 barna, ill. 1 hamvas rétihéja hímet. Szerencsére a hamvas' felém vadászgatott tovább. Még gyorsan elébe vágtam, aztán hazafelé kezdtem ballagni...

Citromsármány (Emberiza citrinella)


Hamvas rétihéja (Circus pygargus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése