Alpesi gőték a Bakonyban

Érdekes rendszertani csoport tagja, a farkos kétéltűek közé tartozik. Persze a többi gőtéhez hasonlóan. Különlegessége, hogy eme faj a hazánkban egyetlenegy fokozottan védett gőtefaj.
És hogy miért is írok most róla, mert végre találkozhattam vele, hiszen az országos állomány egyik izolált populációja a Bakonyban él. Ennek a populációnak is az egyik legjelentősebb előfordulása a Bakonybéli erdészet működési területén.

De beszéljünk kicsit "nagy könyviesen" a fajról: Az alpesi gőte hazánkban a hűvös, csapadékos területekhez kötődik, főleg az erdei élőhelyeket részesíti előnyben. Ezen erdők főleg bükkösök és gyertyános-tölgyesek. Nászidőszakban tiszta vízű hegyi patakokban, forrásokban, kiöntésekben vagy keréknyomokban kialakult tócsákban él. A párzást és peterakást követően a kifejlett állatok elhagyják a vizet. Ugyanis a szárazföldön kidőlt fák, kövek alatt, vagy odvakban és az avarszőnyegben tanyáznak. Életmódjukra jellemző, hogy március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről és szinte azonnal a petézőhelyekre vonulnak. A párzás a vízben történik. A petéket vízinövényekre, vagy kövekre ragasztja. A lárvák nyár végén alakulnak át, majd elhagyják a vizet. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll, melyekre éjjelente vadásznak.

Térjünk rá a bakonyi legfőbb élőhelyére: a Vörös-János-sédre. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közös élőhelyrekonstrukciót hajtottunk végre az ún. Móricháza környékén. Tudni illik, ez egykoron mesterségesen, az Eszterházyak-által létrehozott erdei kisvasút nyomvonala torlaszolta el az itt keresztülfolyó Vörös-János-sédet, mely mentén kisebb vízállások jöttek létre. A szukcessziós folyamatok megállítását a Nemzeti Park vállalta magára: nádvágóval nyitottak újra szabad vízfelületet. A vízszintszabályozási lehetőség az Erdészet által biztosított, szabályozható zsilippel ellátott csőáteresz szolgája. Az együttműködés az élőhely és nem utolsó sorban az alpesi gőték hosszútávú fenntartását biztosítja.