2023. május 7., vasárnap

Marcal-medence

    2023. április 23.

Marcal-medence tavaszi zsongásban

A vasárnapi napot madarászatra szántam. A tavaszi időszakban nem sikerült kijutni a Marcal-medencébe. Eddig. Aznap reggel 8 óra körül már a lápréteken nézelődtem. Kicsit májusba csúszva, de fogadjátok az áprilisi élményeket:
nagy víziboglárka
A Marcal egykori árterületére összességében elmondható, hogy a tavaszi csapadéknak hála szépen feltöltődtek a mélyebb részek belvízzel. Ennek köszönhetően nagy mozgás mutatkozott meg eme tocsogósok környékén. Ahol mélyebb víz is akadt ott tőkés récék, böjti récék és csörgőrécék táplálkoztak. 2 bütykös ásólúd színesítette legjobban a színkavalkádot. Több, párba állt bütykös hattyút is megfigyeltem, melyek közül a "1JK4" a nyomon követhető: 2015-ben gyűrűzték Fertőhomokon, majd minden évben Fertőd központtal tartózkodott kisebb elvándorlásokkal, főleg a Kis-Balaton térségére; örültem, hogy sikerült Nagypiriten leolvasni a nyakgyűrűjét.
bütykös hattyú
bütykös ásólúd
Visszakanyarodva a madarakhoz, sok fehér gólya a falvak béli fészkén ül, nagy kócsagok, vörös gémek tűntek fel, 3 üstökösgém keresgélt csoportosan egy legelőn. Számomra érdekes megfigyelés eme madártól. 
nagy kócsag
Limikóla-téren elég sok faj megmutatkozott, de számításba kell venni, hogy a magas növényzet miatt kellő takarás is volt mindenütt. Nézzük miket sikerült spektíven észre venni: 1 gólyatöcs, ~50 bíbic, 300< réti cankó, 5 füstös cankó, 8 szürke cankó, 1 tavi cankó, ~20 sárszalonka, 200< pajzsoscankó. 1 dankasirály pihent még az egyik belvízfolton.
pajzsoscankó
réti cankó
szürke, réti és pajzsoscankók
A "kisebb" madarak főleg énekhangjukkal kerültek fel a listára. A nádi énekesek, a bokrosok poszátái, a rétek, parlagok kismadarai. Mezei és búbospacsirták, sárga billegetők, bokrosok mélyén éneklő fülemülék, a tavalyi kórókra kiülő cigány és rozsdás csukok. A lombkoronában barátposzáták és mezei poszáták énekeltek, a nádfalakban nádirigó, nádi tücsökmadár és foltos nádiposzáta trillázott. Füsti fecskék vadászgattak a levegőben, átrepült hullámos' röptével egy-egy fekete harkály és zöldküllő. 1 búbosbankával akadtam össze, de csak pár képkocka erejéig engedte fotózni magát. A kakukkok azonban sokfelé előkerültek. Már lesik potenciális tojás-neveldéjüket, hiszen ez a fészekparazita madárfaj más madár fészkébe tojja a tojását, ezzel rábízva az anyai gondoskodást.
búbosbanka
kakukk
Ragadozómadarak maradtak a Marcal'os bejegyzés végére. A kitett vércseládák környékén vörös vércsék vadászgattak, egerészölyvek keringtek a revírjeik környékén, hangos vijjogás'sal. A rétihéják kedves élőlénycsoportot jelentenek számomra. Három fajukkal is sikerült találkoznom aznap, hála a vonulásnak. Hiszen a megfigyelt 1 kékes rétihéja tojó észak felé tartott már. A barna rétihéják sok nádas részen jelen voltak, kiemelni egy hím példányt emelnék ki, hiszen ennek színezete eltér a megszokottól, jóval világosabb tollakkal rendelkezik, mint fajtársai. És persze a hamvas rétihéják. Korábbi évekről két ismert költőhelyre is ránéztem, melyeknél az egyik helyen 1 hím, a másik revírben 1 hím és 1 tojó is nászolgatott. Hajrá hamvasok'!
vörös vércse
barna rétihéja tojó
világos színű barna rétihéja hím
barna rétihéja hím
hamvas rétihéja hím
Az utolsó képekhez csak pár gondolat. Egy nagy rudli gímszarvasba is beleakadtam a Marcal-mentén. Érdekes, hogy eme, főleg erdőkhöz szokott állat ilyen feltételek mellett is tartósan megjelenik.
Házi rozsdafarkú és csicsörke. Kedves madarak a kerti fákról. Gyakran fotózom őket ha szép fények mutatkoznak jövet-menet a kertben.
Ez volt április...
szarvas rudli
házi rozsdafarkú hím
csicsörke hím

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése