2023. május 18., csütörtök

A "Tőzeg"

   2023. május 5.

Szélmezei tőzegtavak, azaz a "Tőzeg"

Nagymamám emlegeti mindig így ezt a térséget. A "Tőzeg". Azt hiszem különösebben nem kell magyarázni a nevet, hiszen tudjuk, ez az egykori Marcal-holtág az idők folyamán feltöltődött, tőzegesedett. A nyersanyag kihasználása érdekében a bányászat, a tőzeg kitermelés is elkezdődött. Ennek következtében manapság több nagyobb kiterjedésű tó és a környékükön nádas-sásos és mocsárréti vegetáció alakult ki. Változatos, értékes élőhely. Számunkra főleg ornitológiai szempontból. 
Nikivel indultunk neki a területnek. Bütykös hattyúk párba állt példányait, fiókákat vezető nyári ludakat - min. 10 család, átlagosan 4 fiókából álló fészekalj - figyelhettünk meg. Tőkés récék, csörgő récék, böjti récék és üstökös récék tűntek fel. Ugyan a csörgő és böjti kácsák' fészkelését még nem sikerült bizonyítani, gyanúsak ezek a májusi, potenciális költőhelyen történő észlelések. Nagy kócsag, szürke gém, vörös gém, kis kárókatona költ a területen. Láttunk is pár példányt mindegyik fajból. A Tőzegre jellemző madarak még a rétihéják. A nádasnak megfelelően főleg barna rétihéják. Gyors, a látottak ismeretében min. 10 párt saccolok a területre. Igazából a másik hazánkban fészkelő rétihéja faj az érdekesebb. A hamvas'. 1 tojót és 1 hímet is megfigyeltünk revírtartó tevékenység közben. Természetesen a későbbiekben visszajövünk még -többek között ezért is- pontosítani, igazolni a látottakat. Örömteli felfedezés volt az a 2 pelyhes bíbic fióka, mely bizonyítja a faj sikeres költését a területen. 2 kormos szerkő csapongott a vízfelszín felett, ők csak táplálkozó-átutazók a vidéken. 1 gólyatöcs kutatott a zöld növényzetben, talán párja valahol a rejtekhelyén kotlik a fészken...nem sikerült kideríteni. A növényzet takarásában fészkelő, táplálékot hordó énekesek' is feltűntek. Tövisszúró gébicsek, cigánycsukok, sárga billegetők, nádirigók, nádi tücsökmadarak.
A Tőzegben jártunk!
nyári lúd
vetési varjú
kis kárókatona
vörös vércse hím
barna rétihéja hím
kakukk
kormos szerkő
hamvas rétihéja tojó
hamvas rétihéja tojó támad egy barna rétihéja hímet
hamvas rétihéja hím
pézsmapocok
- nem írtam szöveges élménybeszámolót a fajhoz, pedig ez az első találkozásunk. sokszor bukott alá,
 nehéz volt megörökíteni, de legalább láttunk már "ilyet is"
bíbic fióka
bíbic szülő
üstökös réce hímek és tojó
tövisszúró gébics hím

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése