2018. 12.08-09.
Rábapaty, Csénye és Csepreg
Nikinél töltöttem pár napot, mindeközben beiktattunk két rövid madarászatot. Tavakat céloztunk meg, hátha összefutunk bármiféle téli vendéggel.
Első állomásunk a kavicsbányatavak Rábapatynál voltak. Elég intenzíven folyik a munka környéken, mi azért bátorkodtunk a békén hagyott területeken körbenézni. Pár tőkés réce, kb. ugyanennyi szárcsa úszkált a hullámokon, a kavics-kupacokon szürke gémek, nagy kócsagok és 7 sárgalábú sirály ácsorgott. Valahonnan déli irányból nagy szárnysuhogás hallatszott: legalább 80 bütykös hattyú érkezett inni a markológépek kavarta vízből. Feltehetőleg repcén táplálkoztak, ezután szomjaztak meg. Kerestük a csapatban a ritkább fajokat, a nyak- és lábgyűrűket, de sajnos csak egy görbe' nyakú példányon akadt meg a szemünk. A bányatavak élővilágát 1 egerészölyv zárta, a hidegtől gubbasztva megvárta még a kocsiból sikerült egy képet készítenem.
Következett a Csénye környéki horgásztó. Néha szoktak látni érdekességeket a tavon, de nekünk sajnos a búvárok-vöcskök nem jöttek most össze. Először voltunk ezen a helyszínen, szóval körbenézni érdekes volt. Tőkés, fütyülő, barát és kercerécék úszkáltak a kör alapterületű tavon; mindeközben a mellettünk lévő lucernán 2 vörös vércse vadászgatott.
A nap zárásaként Sárváron sétáltunk még egyet, hátha előkerülnek a vár környékén telelő erdei fülesbaglyok. Sajnos nem találkoztunk az éjjeli ragadozókkal, így kicsit kihűlve indultunk hazafelé a meleg lakásba...
Másnap ismét a nyakunkba akasztottuk a látcsöveket. A csepregi horgásztavat megcélozva. Csak tőkés récék és 1 nyílfarkú réce gácsér fogadott minket. Nem sikerült még ilyen közelről nyílfarkút' megfigyelnem, igazán színpompás madár. A levezetésként egy égerest sétáltunk még körbe, ahol nagy csapat csíz, tengelic keresgélt élelem után az mézgás égereken, a juharok terméseit süvöltők dézsmálgatták'. Átrepült 1 kékes rétihéja hím is, bár elég magasan. Mi is befejeztük a kiruccanást.
Első állomásunk a kavicsbányatavak Rábapatynál voltak. Elég intenzíven folyik a munka környéken, mi azért bátorkodtunk a békén hagyott területeken körbenézni. Pár tőkés réce, kb. ugyanennyi szárcsa úszkált a hullámokon, a kavics-kupacokon szürke gémek, nagy kócsagok és 7 sárgalábú sirály ácsorgott. Valahonnan déli irányból nagy szárnysuhogás hallatszott: legalább 80 bütykös hattyú érkezett inni a markológépek kavarta vízből. Feltehetőleg repcén táplálkoztak, ezután szomjaztak meg. Kerestük a csapatban a ritkább fajokat, a nyak- és lábgyűrűket, de sajnos csak egy görbe' nyakú példányon akadt meg a szemünk. A bányatavak élővilágát 1 egerészölyv zárta, a hidegtől gubbasztva megvárta még a kocsiból sikerült egy képet készítenem.
Sárgalábú sirály (Larus michahellis) |
Bütykös hattyú (Cygnus olor) |
Egerészölyv (Buteo buteo) |
A nap zárásaként Sárváron sétáltunk még egyet, hátha előkerülnek a vár környékén telelő erdei fülesbaglyok. Sajnos nem találkoztunk az éjjeli ragadozókkal, így kicsit kihűlve indultunk hazafelé a meleg lakásba...
Másnap ismét a nyakunkba akasztottuk a látcsöveket. A csepregi horgásztavat megcélozva. Csak tőkés récék és 1 nyílfarkú réce gácsér fogadott minket. Nem sikerült még ilyen közelről nyílfarkút' megfigyelnem, igazán színpompás madár. A levezetésként egy égerest sétáltunk még körbe, ahol nagy csapat csíz, tengelic keresgélt élelem után az mézgás égereken, a juharok terméseit süvöltők dézsmálgatták'. Átrepült 1 kékes rétihéja hím is, bár elég magasan. Mi is befejeztük a kiruccanást.
Nyílfarkú réce (Anas acuta) |
Kékes rétihéja (Circus cyaneus) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése