2014. 01. 26.
Első téli napok
Úgy látszik végre megérkezett a
tél. Gyenge fagy, kevés hó, egy kis hideg. Ideális idő egy téli madarászáshoz.
Ezen felbuzdulva nekiindultam a Nagyacsádi-határnak. Végig haladva a közeli akácos melletti úton, beigazolódott az előre eltervezgetett gondolatom: kismadár fotózás. Az árokparti nyár-, fűz-, akácfákon repdestek a cinegék: több kék, szén, ill. barátcinege mutatta meg magát.
Ezen felbuzdulva nekiindultam a Nagyacsádi-határnak. Végig haladva a közeli akácos melletti úton, beigazolódott az előre eltervezgetett gondolatom: kismadár fotózás. Az árokparti nyár-, fűz-, akácfákon repdestek a cinegék: több kék, szén, ill. barátcinege mutatta meg magát.
Széncinege (Parus major)
A „Takácsi úton” ugyancsak
figyelgettem a környéket. Kékcinegék forgolódtak a nádszálakon, előttem
fel-felrebbent egy veréb-banda. A gyors fényképezés közben, azért a
távcsövezésre is fordítottam figyelmet, így ezek a csapatok vegyes-felvágottak’
lettek: mezei verebek, nádi sármányok.
Kék cinege (Cyanistes caeruleus)A gyaloglást picit félbeszakítva, elértem a magaslest; ekkor még úgy gondoltam tökéletes hely lesz egy kis meleg teázáshoz. Azonban a magasles melletti árokból hirtelen egy nagyobb madár rugaszkodott el, gyors, ám mégis hangtalan szárnycsapásokkal. Mivel a fényképező ekkor már a vállamon lógott, igyekeznem kellett az első kékes rétihéja tojóm megörökítésére:
Kékes rétihéja tojó (Circus cyaneus)
A nagy izgalomban teljesen
megfeledkeztem a teázásról, tehát tovább előre! A környező nádszegélyek tele
voltak madarakkal, ám most a nádbugák szintje helyett az árok fenékbe figyelgettem.
Ökörszemek. Kicsi, viszonylag gyakori, de nagyon rejtőzködő életmódú madarak.
Ezek után egy bozótos rész következett. A széles árok miatt csak az útról tudtam fényképezni, bár a megfigyelés nem volt kétséges. Európa legkisebb madarai ugráltak ágról-ágra; halk, cérnavékony „szrí-szrí-szrí”-t kiabálva.
Ökörszem (Troglodytes troglodytes) Sárgafejű királyka (Regulus regulus)
A Pápa-Csorna vasútvonal melletti
tagúton haladtam, É-ra. Itt különösebb madármozgás nem volt, bár azért
mozgolódott a határ (de erről bővebben majd legközelebb…)
Szóval az emlősöket mellőzve,
vissza az „ornitológus”-dolgokra. A temetői úton ismételten forgathattam a
fejem. Körülöttem feléledt a természet. A szilfasoron mindig hallani, majd
látni egy-egy lassú, ingadozó röptű szajkót. A lármára persze az egerészölyvek,
szarkák is odébb állnak. Megint a kismadarak maradtak.
Vörösbegy (Erithacus rubecula)
Őszapó (Aegithalos caudatus)
Mivel dél tájra járt az idő,
elindultam árkon-bokron keresztül hazafelé. A „Fügyész” parton bandukolva
rálátcsöveztem egy vörös foltra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése