Télből a tavaszba
Összesűrűsödtek a napok mind Sopronban, mind Pápán. Így nem túl sok szabadidő maradt a kirándulásokra. Ebben a bejegyzésben 3 kisebb kaland'ról tennék említést, pár kép bemutatásával.
Az első említésre méltó dolog még a tél-idején történt; amikor Nikivel utaztunk fel Sopronba. Bogyoszló határában, a hóesésben találtunk egy 30 egyedből álló daru csapatot. A kocsiból rájuk látcsöveztünk, valamint kattintottam pár képet. Téli hangulat:
A második rész képei egy Diával és Berdár Zolival tett hétvégi felderítő túra eredményei. Szombaton a verőfényes napsütés hatására megcéloztuk a határon lévő Magas-bérc kilátót. Nem jártam még ezen a területén a Soproni-hegységnek; igazán vadregényes táj.
Végezetül a vasárnap is kicsábított minket a természetbe. Dia és Dani is velem tartott, az első állomásnak a Fertőrákosi leánykökörcsineket terveztem be. Főképp a virágzás állapotára voltam legfőképp kíváncsi, az esetleges későbbi fotózás érdekében. A bimbós egyedek szép számmal törnek elő a még száraz fű közül; itt-ott pár virágos egyed is megmutatja magát.
A nap és egyben a bejegyzés zárásaként pedig: Fertőrákosi kikötő. A jó időnek hála elég sokan jöttek-mentek a strandon, ill. a cölöp-sétányon. A tó majdnem egészét még jégpáncél borította, egy-két lihogót leszámítva. 2 bütykös hattyú, 2 kendermagos réce, 1 kerceréce úszkált a vízen; a jégtakarón vihar és dankasirályok ücsörögtek, legalább 10 barázdabillegető szaladgált. Őket riasztotta fel 1 vörös vércse, de a távolban 1 barna rétihéja is feltűnt. Ennyire futotta ez az évszakváltás...

Daru (Grus grus)

Magas-bérci kilátó
Természetszerű erdő:
Vegyes korú bükkös, holt fával, mesterséges odúval
Vegyes korú bükkös, holt fával, mesterséges odúval
Végezetül a vasárnap is kicsábított minket a természetbe. Dia és Dani is velem tartott, az első állomásnak a Fertőrákosi leánykökörcsineket terveztem be. Főképp a virágzás állapotára voltam legfőképp kíváncsi, az esetleges későbbi fotózás érdekében. A bimbós egyedek szép számmal törnek elő a még száraz fű közül; itt-ott pár virágos egyed is megmutatja magát.
Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)
A nap és egyben a bejegyzés zárásaként pedig: Fertőrákosi kikötő. A jó időnek hála elég sokan jöttek-mentek a strandon, ill. a cölöp-sétányon. A tó majdnem egészét még jégpáncél borította, egy-két lihogót leszámítva. 2 bütykös hattyú, 2 kendermagos réce, 1 kerceréce úszkált a vízen; a jégtakarón vihar és dankasirályok ücsörögtek, legalább 10 barázdabillegető szaladgált. Őket riasztotta fel 1 vörös vércse, de a távolban 1 barna rétihéja is feltűnt. Ennyire futotta ez az évszakváltás...
Barázdabillegető (Motacilla alba)
Nádi sármány (Emberiza pusilla)
Vörös vércse hím (Falco tinnunculus)
Dankasirályok (Larus ridibundus)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése