2016. július 3., vasárnap

Barangolások a medencében

2016. 06.

Júniusi kiruccanások 

A június eléggé pangó' hónap lett számomra. Ugyan voltam pár napot terepen, de egy kezemen meg tudnám számolni a napok számát. Sajnos a fotózás is háttérbe szorult; inkább megfigyelések, élőhely-ellenőrzések voltak jellemzőek.
A 3 alkalom folyamán Petivel sikerült összeegyeztetni az időpontokat, így mindig hasznos-tanulással is teltek ezek a napok. Pár számomra emlékezetes találkozást ragadnák ki, megjegyzésekkel, egy-két képpel.


Alapvetően megfigyelőpontokon álltunk fel, innen nézve, hallgatva a madárvilágot. Az ilyentájt vadászgató füsti fecskék mellett, sikerült megfigyelni kb. 30 parti fecskét, természetesen gyurgyalagokat. Eme gyors röptű madárfajokra előszeretettel vadásznak a kabasólymok, és ha már a ragadozóknál tartunk megemlítem a már kirepült vörös vércséket, a közben fel-feltűnő darázsölyveket, egerészölyveket. Barna és hamvas rétihéják hordják a táplálékot fiókáiknak, átrepül több nagy kócsag, szürke és vörös gém. Kis kárókatonák tűnnek fel a légtérben, megörülünk 1 átrepülő nagy pólingnak. Aztán a lemenő napkorong mellett szólnak a harisok, nádi énekesek...
Júniusi hangulatok...

Vörös gém (Ardea purpurea)

Mezei nyúl (Lepus uropaeus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése