2014. 02. 23.
Madarak Kispodáron
Vasárnap elég rosszul indult a reggel, mármint ami az időjárást illeti. Bár az eső ellenére, mégis csak körülnéztem a halastó környékén. Az igazi indíttatás a virágfotózás volt (ezt majd a következő bejegyzésben boncolgatom), de természetesen a madarakra -mint mindig- most is kitüntetett figyelem jutott.
A tó környékén elég nagy volt a nyüzsgés. A távoli fákon 2 pár holló hallatta messze zengő "kvak-kvak"-ját, a töltés felett 1 egerészölyv húzott át. Mire felértem a gátra, néhány nagy kócsag, ill. szürke gém repült arrább. A légtérben kb. 50-es bíbic-csapat repkedett.

Bíbic (Vanellus vanellus)
A vízen kb. 300 réce tartózkodott. Eléggé a gát közelében úszkáltak, így én is lejjebb mentem, ne hogy észrevegyenek; hátha sikerül pár közelebbi kép is róluk.
Tőkés récék (Anas platyrhynchos)
A récék megröptetése után, alaposabban is szemre vettem a környéket. Már javában kibomlottak a füzek, a tó körüli égerfákról hosszú, színes "kukacokban" lógnak a virágzatok. Szép kis hangulatot ad az embernek az éledő, tavaszi erdő...
Tovább sétálva a gáton elindultam az erdőbe. Rengetek kismadár mozgott a fák között, csuszkák rohangáltak a fatörzseken, olykor-olykor megosztozva egy-egy fakusszal. A harkályok revír jelzései: a hangos, és nem utolsó sorban hangzatos kopácsolásoktól feléledt a környék. Már énekelnek az erdei pintyek, trilláznak a cinegék.
A nádas mentén körülnézve ismételten a vízimadarakra figyeltem. Bár hozzá kell azt még tennem, ez csak a fejem felől elrepülő rétisas után lett érvényes.
A tőkések mellett, csörgő récék úszkáltak párokat alkotva, ill., örömömre egy új fajt is megfigyelhettem. Egy kis bukó tojó úszkált közel a parthoz...

juv. Rétisas (Haliaeetus albicilla)
Csörgő réce pár (Anas crecca)
Kis bukó tojó (Mergellus albellus)
Az autóhoz visszasétálva még egyszer alaposan körülnéztem a vízen, ill. a levegőben. Egy nagyobb csapat kormorán érkezett D-i irányból, a stég közeli nádasból 2 szárcsa bukkant fel. Furcsa látvány, mikor ezek a kis hóka-fejű vízi szárnyasok megpróbálnak felemelkedni. Legalábbis egy kis taposás' után. A "szárcsa-kaland" befejeztével, a vadrucák utolsó fényképezésével zártam a napot...
Kárókatona (Phalacrocorax carbo)
Szárcsa (Fulica atra)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése