Véletlen twícs', azaz távol otthonról egy remek faj felbukkanásának élménye

Úgy kell kezdenem, hogy mostanság háttérbe szorult a fényképezőgép. No meg sajna a madarászat is. Lapozgathatom a madarásznaplómat: szeptemberben 2, októberben 1 és novemberben is 1 nap jutott terepre.
A novemberrel még le vagyok maradva, így december közepén...már ami a blog életét jelenti. Fogadjátok hát:
Jóbarátokkal céloztuk meg a Hortobágyi-pusztát kikapcsolódás, beszélgetés, találkozás szempontjából. Tartalmas, azonban esőben gazdag hétvégét töltöttünk el a Hortobágyon, a Tisza-tó környékén. Persze Nikivel nem hagyhattuk itthon a spektív-távcső-fényképezőgép triumvirátust sem. Aztán csak igazunk lett! Jött a hír, hogy a Nagyiváni-pusztákon elkerült 1 kis hattyú. Jól, -azaz nem is olyan jól- ismerem ezt a fajt. Tundra hattyú! Csabi barátom találkozott 2014-ben vele a Marcal-mentén. Sokan megnézték. A Mi hazai terepünkön. Mire én az egyetemről hazaértem, persze már tovább állt.
Nagyivánról nem jöhettünk volna csak úgy el előle, a szállásunktól 20 perce tartózkodott egy belvízfolton. Szóval a pusztában megkerestük az új fajunkat, melyet viharos szélben, de emlékezetes élmények közepette nézhettünk meg. Persze a hattyúhoz vezető tagúton nagy lilikek, rétisasok, bíbicek, nagy pólingok, sárszalonkák, kékes rétihéják és természetesen racka-nyájat terelő juhász és kuvasza társult a vidék hangulatát megteremtve.
Szép élményekkel tértünk haza!