2018. 09. 15.
Rábapaty
A hétvégémet Nikinél töltöttem, így a bejegyzés első része a Chernelházadamonya alatti Répce ártérről szól. Sétáltunk egyet az egykori keményfás ligeterdő maradványfoltjában, fotózgattunk kikericses réteken...
A szombati késő délutánunkat Rábapatynak szántuk. A lemenő nap utolsó sugarainál tudtunk nézelődni a békésebb részeken, hiszen újra elkezdtek bányászni a tavaknál. Így már a madarászat bejelentésköteles.
A mélyebb tavakon tőkés, barát, kontyos, cigány, üstökös és böjti récék úszkáltak, megosztva a vízfelületet szárcsákkal, kis és búbos vöcskökkel. 3 kárókatona körözött felettünk, mindeközben sok nagy kócsag és 3 kis kócsag halászgatott a sekélyebb részeken. Az egyik kis kócsag piros lábgyűrűt is viselt, melyből megtudtuk, hogy idén gyűrűzték a madarat a Csorna melletti Kónyi-tónál. Bíbicek, sárszalonkák és 1 erdei cankó képviselte a limikólákat, 2 jégmadár kergetőzött a nádfalak mellett. Több mint 100 sárgalábú sirály ejtőzött' a tavak környezetében, és a vonulásban lévő barázdabillegetők is 100 feletti példányszámban képviseltették magukat. A ragadozókat 2 egerészölyv, 2 barna rétihéja és 1 fiatal héja jelentette. A lenyugvó nap fényénél gyülekező varjak mellett kocsikáztunk visszafelé: vetési és dolmányos varjak, csókák hangjától hangosan szállt le a félhomály...
| Seregély (Sturnus vulgaris) |
| Kék cinege (Cyanistes caerules) |
| Kis poszáta (Sylvia curraca) |
| Szajkó (Garrulus glandarius) |
| Szürke gém (Ardea cinerea) |
| Őszi kikerics (Colchicum autumnale) |
A mélyebb tavakon tőkés, barát, kontyos, cigány, üstökös és böjti récék úszkáltak, megosztva a vízfelületet szárcsákkal, kis és búbos vöcskökkel. 3 kárókatona körözött felettünk, mindeközben sok nagy kócsag és 3 kis kócsag halászgatott a sekélyebb részeken. Az egyik kis kócsag piros lábgyűrűt is viselt, melyből megtudtuk, hogy idén gyűrűzték a madarat a Csorna melletti Kónyi-tónál. Bíbicek, sárszalonkák és 1 erdei cankó képviselte a limikólákat, 2 jégmadár kergetőzött a nádfalak mellett. Több mint 100 sárgalábú sirály ejtőzött' a tavak környezetében, és a vonulásban lévő barázdabillegetők is 100 feletti példányszámban képviseltették magukat. A ragadozókat 2 egerészölyv, 2 barna rétihéja és 1 fiatal héja jelentette. A lenyugvó nap fényénél gyülekező varjak mellett kocsikáztunk visszafelé: vetési és dolmányos varjak, csókák hangjától hangosan szállt le a félhomály...
| Barátréce (Aythya ferina) |
| Kárókatona (Phalacrocorax carbo) |
| Nagy kócsag (Egretta alba) |
| Kis kócsag (Egretta garzetta) |
| Bíbic (Vanellus vanellus) |
| Sárgalábú sirály (Larus michahellis) |
| Barázdabillegető (Motacilla alba) |
| Héja (Accipiter gentilis) |
| Vetési varjú (Corvus frugilegus) |
| Csóka (Corvus monedula) |
| Gyűrű-leolvasás... |