2025. augusztus 3., vasárnap

Fiatal hamvasok nyomában

   2025. július 15.

Hamvas rétihéja fiatalok nyomában

A Tábor óta eltelt egy hónap a hamvas rétihéják életében. Meg persze a mienkben is. Nikivel az egyik Pápához közeli revírhez mentünk, miközben Gábor a Marcal-medence más fészkeit követi nyomon.
Tehát a táborban megismert "keleti" és "nyugati" fészkekre összpontosítottunk ezen a kolóniás fészkelőhelyen (hiszen a két fészek 600 m távolságra fekszik egymástól, egy potenciális, 50 hektáros területen).
"Keleten" kezdtünk.
A tojó sokat repkedett a revírben, de már ki is ment rövidebb időre a táplálkozóterületre. Nem véletlen: 1 kirepült fiatal hamvas rétihéját figyeltünk meg a környéken. Sokat nem repkedett még, talán pár napja hagyhatta el a fészket. A hím egy pocokkal érkezett, melyet először a tojó vett át a levegőben, majd a fiatalnak foodpass'-olta át.
Átültünk "Nyugatra". Egy másik magaslesre.
Itt a tojó, név szerint a "tükrös" izgatottabb volt a fészek környezetében. Őzeket, barna rétihéjákat riasztott folyamatosan. A hím itt is pocokkal érkezett, de nem a tojónak adta át, hanem egyenesen a fészekre dobta a zsákmányt. Ekkor a fészektől távolabbról 1 másik juvenilis hamvas' rebbent oda, zsákmányt remélve. Itt arra a következtetésre jutottunk, hogy még a fészekben vagy annak környezetében repülni nem tudó másik fiatalok is lehetnek. Majd pár nap múlva vissza kell ellenőrizni a placcot, hányan vannak.
Érdekességként 1 második naptári éves, átszíneződő hím hamvas rétihéja is az élőhelyen repkedett, de különösebb interakció nem mutatkozott közte és egyik helyi madár között sem. Talán éjszakázóhelyként használja a területet.
Vörös gém, vörös vércse, barna rétihéja és darázsölyv került még fel a naplómba.
Ezek voltak az események.

hím
foodpass
fiatal, azaz juvenilis
"tükrös" tojó
2y hím hamvas rétihéja
vörös gém
vörös gém

2025. július 18., péntek

Bakonyszentlászló vol.3

 2025. július 10.

Bakonyszentlászlói mindennapok

poszméh faj
házi méh
nudum bükkös
Kecske-árok
a terepmotorozás természetkárosítás...
havasi cincér
falgyom
kisvirágú nebáncsvirág - Közép-Ázsiai adventív özönfaj
sárga hagyma
ágas homokliliom
sziklagyep-mozaik
mezei aggóvirág

2025. június 27., péntek

XVIII. Marcal-medencei Hamvas rétihéja Tábor

  2025. május 9.

XVIII. Marcal-medencei Hamvas rétihéja Tábor

2025 évben pünkösd hétfőn sikerült összehozni a csapat "apraját" a tradicionális Marcal-menti Hamvas rétihéja védelmi táborra. Azért apraját, mert ki-ki elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni ezen a felmérésen, így Kaufman Gáborral és Móczár Balázzsal nekiindultunk a Marcal-medencének.
Kezdetben kellemetlen, viharos szélben nézelődtünk; szerencsénkre délutánra napsütéses idővel zártuk táborunk napját, mely során 7 órától 19 óráig gyűjtöttünk adatokat. Az idő-, és emberhiány végett az előző években előszeretettel preferált és a kaszálással potenciálisan veszélyeztetett élőhelyeket kerestük fel. Így végül 5 községhatárban, 6 élőhelyfoltot fedtünk le.

3 helyszínünkön nem találtunk hamvasokra' utaló mozgást. Az egyik Solidago's foltot bivalyokkal legeltetik, így az erős taposás és rágás miatt nem alakult ki megfelelő növényzet-összetétel és szerkezet a rétihéjáknak. A másik Marcal-menti berekben - ahol eddig több éven át volt sikeres költés - élőhelyre vonatkozó beavatkozás nem történt; azonban a kifigyelés ellenére nem került elő fészkelő madár. Harmadik negatív adatos helyszínünkön ugyan májusban figyeltem meg revírfoglaló pár, de a mostani időpontban nem került elő madár.

korábban itt revírfoglaló hamvas rétihéják repkedtek;
 most nem észleltünk madarakat

Na de térjünk rá a sikerre. Ugyan is 5 fészket sikerült azonosítani!
Röviden a fészkekről, illetve azok "lakóiról":

  • Mind az 5 fészkelés tojásos állapotban van
  • Öreg tojók és öreg hímek a párt alkotó madarak
  • 3 fészek természetes növényzetben (tarackoló, keskenylevelű sásos); 2 fészek magas aranyvesszős, degradált élőhelyen létesült
  • Az egyik fészkelő pár tojója egy "tükrös"-nek elnevezett madár, mely 2024-ben is ezen a fészkelőhelyen költött, akkor sikeresen

fészkelőhely, mely egy egykori Marcal-folyólefűződés:
a mélyebb, vizesebb részeken sásfajok uralta mocsárrét található, jelenleg itt épült a fészek;
a magasabb térszínen homok-hordalékkúp és annak degradált növényzete
tojó hamvas rétihéja
hím hamvas rétihéja, kismadár zsákmánnyal
foodpass utáni pillanat

fészekre érkezés

A nap folyamán persze figyeltünk a rétihéjákon kívüli' dolgokra is. Ragadozómadarakból - talán a lehűlés miatt - kevesebb volt a szokásosnál. Pár kabasólymot és 1 átrepülő héját emelnék ki. Ezzel ellentétben a réti-, nádi énekesmadarak szép faj, és egyedszámmal képviselték magukat. Erősebb mozgás volt megfigyelhető eme "fajcsoportban". Limikólákról sajnos nem beszélhetünk: hiszen az erős aszálynak hála az utolsó vízfelületek is eltűntek. Komoly szárazság van.
Móczár Balázs, mint a Veszprém megyei "gyöngybaglyos", egy gyöngybagoly-család életébe hívott meg minket vendégségbe. Az egyik templomtorony ellenőrzését mi is megfigyelhettük, így 1 öreg és 5 pelyhes gyöngybaglyot is megleshettünk, fotózhattunk. Számomra elő ilyen jellegű élmény!

nádi sármány
A Megfigyelő
fehér gólya

gyöngybagoly

Összességében elmondhatjuk, sikeresen zárult a XVIII. Marcal-medencei Hamvas rétihéja Tábor!
Ugyan a Marcal'os törzsgárda nem tudott maradéktalanul összejönni erre a természetvédelmi indíttatású, de baráti terepezésre, majd 2026-ban.
Addig is megyünk tovább, figyeljük tovább a hamvas rétihéjákat a Medencében!